Robert Mapplethorpe

Két hete egy kedves ismerősöm meghívott a Robert Mapplethorpe kiállításra a Müpába. Igen erős benyomást tett rám, sokaknak ajánlottam már, sokaknak meg meséltem róla, de tudatosan nem ajánlottam. Mindenesetre még most is sokat gondolok rá, erősen foglalkoztat, így gondoltam írok róla.
Semmi komolyat ne várjatok, pár nekem különösen tetsző kép, és néhány benyomás.
Akit jobban érdekel, menjen el :P

Amikor a meghívást kaptam, vetettem egy pillantást rá Guglival, hogy mégis mi ez, ki ez, és a képkereső találatai eléggé ledöbbentettek.
Nem titkolom, kicsit prűd vagyok (szüléim nagyon, így nem csoda hogy bennem is van egy adag belőle), de nagyon nyitott is, illetve kíváncsi. Emellett nagyon keveset mozdulok ki otthonról kulturális programokra, így igent mondtam.

a rengeteg különféle önarckép egyike

(Ide most nem fogok olyan képeket rakni amik engem alaphelyzetben megbotránkoztatnának, dobjátok be ti is Google képkeresőbe a nevét ha kíváncsiak vagytok rá)

Tárlatvezetéssel mentünk, ez jó döntés volt a partnerem részéről, mivel könnyen meggyőzhető ember vagyok, a szóbeli körítés végül teljesen elfogadtatta velem a témát.

Nem akarok nagy életrajzi (sem) ismertetőt írni róla, a gugli talál, csak a legfontosabbat azok számára akik (hozzám hasonlóan) eddig soha semmit nem hallottak róla. :) Robert Mapplethorpe fotós, sok-sok botrány témája, mert még ma sem elfogadott szubkultúrák tagja volt: homoszexuális, és a szadista-mazochista hajlamok sem álltak távol tőle, és ezek megjelennek a képein is.

Hogy kerül egy orbitális hatalmas fekete pénisz hatalmasra kinagyítva egy kiállítás falára? Úgy konkrétan...
Nagy tisztelője vagyok az emberi testnek, a tökéletes formáknak, az (ízlésesen) kidagadó izmoknak. A görög szobor szerű férfiaknak. Szeretem nézni a szépet. :)
De az hogy csakis egy álló farokkal nézzek szembe, az nem igazán jön be. Sőt.
A kiállítás egészébe viszont jól beleilleszkedett. Mire odaértünk, már nem zavarta a prüdériámat (hogy kellene ezt mondani? :D ). Nem is tetszettek igazán, de meg sem botránkoztattak.
A péniszekkel teli terem után viszont a virágcsendéletek határozottan erotikusnak tetszettek. (Habár a növények erotikája amúgy sem titok, gondolom más számára sem, de én anno a kaktuszunknál fedeztem fel hogy egy kis ribi :)

A kedvenc virágcsendéletem: a soksok péniszt követő kiállítási terem után, a két kis kacér egymásra néző tulipán

Összefoglalva: Nekem nagyon tetszett. Ajánlom. Illetve írjátok be Google képkeresőbe, állapítsátok meg hogy vajon képesek lesztek-e befogadni (a legdurvább képeket nem mutatták be Magyarországon), és ha úgy érzitek talán igen, akkor menjetek el, és nézzétek meg tárlatvezetéssel.

Puskázásról

Mostmár legtöbb helyen vége a vizsgaidőszaknak, így kicsit elkésett bejegyzés, de mégis megírnám.
Kezdeném egy történettel (iiigen, megtörtént eset, iiiigen ilyen is csak velem történhet meg :D )

Tanultam a vizsgára, nem is keveset (persze nem is túl sokat, éppen csak kicsit kevesebbet mint kellett volna), tudtam az anyagot, átolvastam a könyvet és kiegészítettem az órai jegyzetet vele, amit ugyancsak elolvastam többször is. Viszont volt pár adat, amiről tudtam hogy nagy valószínűséggel kelleni fog a vizsgán, de nem tudtam (nem is akartam) bemagolni, hát kiírtam puskának.
Írásbeli vizsga volt, rettentő hőségben, kis nyári ruhában indultam neki a megmérettetésnek, és már úton voltam, amikor rájöttem a buktatóra: a ruhácskán nincs zseb, nem tudom hova tenni a puskám. Végül becsúsztattam a melltartómba, hogy majd csak lesz lehetőségem elővenni. :D
Sajnos a tanteremben csak nagyon rossz helyre tudtam leülni, az utolsó szélső padra, és a két fiatal lány közül aki felügyelt a vizsgán, az egyik 5 méterre mellettem-mögöttem ült le kb.
Figyelt, de szerencsére nem hihhetetlen árgus szemekkel, így elő tudtam venni, és elkezdtem kiírni azokat az adatokat amiket tényleg kérdeztek.
Aztán csak lebuktam. (Életemben kb. először)
A csaj nem szólt semmit, csak fogta magát, és átült a mellettem levő székre, még arra sem volt időm hogy eltegyem a puskát, hát gyorsan rátámaszkodtam a bal tenyeremmel (Csak egészen pöppet volt cikis bal kézzel a széken támaszkodni és jobb kézzel írogatni). Eközben még kétszer rá is szólt egy évfolyamtársamra hogy ne puskázzon, látja.
Szerencsére páran odamentek hozzá érdeklődni, hogy mikor lesz eredmény, így amíg beszélgetett, volt alkalmam becsúsztatni a puskát a combom alá. Mint kiderült nemsokára, ez sem a legjobb ötlet volt, mivel lejárt a vizsgára adott idő, be kellett adni, és ki kellett menni. 
Egy életem egy halálom felkiáltással átcsúsztattam az asztalon a vizsgalapot a csajnak, majd felálltam azzal a gondolattal hogy majd szépen megfogom a puskát, annyira úgysem stíröl, és kisétálok.
Igen, csak a 40 fokos hőségben, rátapadt a combomra a puska!... Már nem nagyon lehetett mit tenni, letéptem magamról, és odasétáltam a táskámhoz, beledobáltam a tollam meg a puskát... és odajött hozzám a felügyelő csaj. (Nemmondom hogy nem ijedtem meg)
FelügyelőCsaj: -Mi tudod hogy anno hogy csináltuk?
Én: -... O__o
FCs: -A szoknyánk aljába varrtuk.
Én: -De ez a szoknya annyira lenge, nagyon átlátszott volna rajta
FCs: -Másikat kellett volna felvenni!
Én: -De nagyon meleg van. -és kimenekültem a teremből :D

Szóval először is: a puskázás csalás. (jujj...) De mindenki csinálja nem? (nem :P ) Viszont ha csinálod, nagyon nem mindegy hogy csinálod. Én híve vagyok a saját készítésű puskának, hisz amíg elkészíted is tanulsz, illetve megadod azt a tiszteletet a tantárgynak hogy foglalkozol vele. Nem igazán szeretem a mai tendenciát az okos telefonokkal, amire minden anyagot fel lehet dobni 10 mp alatt, így gyakorlatilag akár tényleg 0 tanulással és egy figyelmetlen felügyelővel (vagy ügyes hallgatóval) minden megoldható. Dolgozzunk már meg a vizsgaeredményünkért...

Azt vettem észre hogy a tanárok/felügyelők is sokszor elnézik azt ha puskázol.
-Volt már olyan felügyelő szóbeli vizsgánál aki azt mondta azt csinálunk amit akarunk csak ne hallatszódjon ki a teremből hogy a prof meg ne hallja, az a fő hogy átmenjünk a vizsgán.
-Volt tanár, aki ZH-nál a puskázó előtt ülővel kezdett el beszélgetni és kifigurázni, hogy ha hátranéz, ő is láthatja hogy a mögötte ülö puskázik, és milyen vicces hogy azt hiszi hogy nem bukik le. Baromi vicces, baromi megalázó... De nem vette el sem a puskát sem a dolgozatot.
-Más meg kifejtette nekem hogy az nem zavarja ha valaki óvatosan rá-rá kukkant a puskájára, de volt már olyan hallgató aki úgy puskázott mintha ő ott se lett volna felügyelni, na akkor szólt a profnak.
-Van olyan tanárunk aki kimegy felkészülési idő alatt, hagyja hogy puskázz, de aztán nem csak a tételt kérdezi, hanem a tételből kiidulva körbekérdezi majdnem az egész tananyagot. (Vagyis túl sokat nem javít a helyzeteden a puskázás, ellenben a tanár nem kifejezetten az adatokra kíváncsi hanem arra hogy érted-e, átlátod-e az anyagot, ami szerintem jó elv)
-Persze van olyan is aki csak szimplán hagyja hogy puskázz: olvas, kimegy, dolgozatot javít (Az ilyen szerintem nem veszi komolyan a tantárgyát...)

Lássuk mi történhet lebukásnál (súlyosbodó tendenciával)
-semmi, nem foglalkoznak vele
-rádszólnak és onnantól jobban figyelnek
-elveszik a puskád
-elveszik a dolgozatod és addig osztályozzák amíg eljutottál
-szóbelinél: elveszik a puskád és megszivatnak plusz kérdésekkel
-elveszik a dolgozatod és egyes
-elveszik a dolgozatod és egyes, és utána az UV-n is folyamatosan téged figyelnek
-adott tanár az összes utána következő vizsgán megszivat
-egyetemen asszem ilyenkor lehet fegyelmi eljárást indítani, bár sosem hallottam még megtörtént esetről

Ha én tanár lennék vagy felügyelő, az senkinek nem lenne jó :P Türelmetlen vagyok és magasak az elvárásaim (pedig általában én sem vagyok túl jó, nem felelek meg az elvárásaimnak), az viszont nagyon rosszul tűröm ha nem tisztelik meg az előadó/tanár munkáját, és vizsgáztatóként is keményen követelnék. Nem is leszek soha tanár :D Ellentmondásos és képmutató dolog lenne tőlem hogy mástól azt a maximumot követelem amit én soha nem csináltam meg.
Viszont puskázni engedném az embereket: ha ők készítették a puskát, és ha nem túl pofátlanul csinálják. Ha meglátnám csak rászólnék, esetleg többedszeri rászólásra elvenném a puskát.
Mert dolgozott vele, tett érte.
És tudom hogy vannak dolgok amiket egyszerűen képtelenség megtanulni (ültem már 3 hetet könyv fölött úgy hogy utána még mindig nem volt olyan tétel amiből úgy éreztem hogy le tudnék vizsgázni sikeresen), ha látom benne a munkát, az igyekezetet nem buktatnék.

Nem akarok sokat módszerekről mesélni, iszonyú sok oldal van az interneten ami a puskázással foglalkozik, sőt most találtam egyet ami midjárt letölthető PDF-ben meg e-book-ban kurzust ajánl. (Én ezt kissé már túlzásnak érzem)
A saját módszerem elmondom. A/4es papírt állított formátumban négybe hajtok (szövegszerkesztősöknek: 4 hasábot készítek), és erre írom meg kézzel a puskám (ha lenne itthon nyomtatóm, lehet hogy beírnám gépbe, 6-8-as betűtípus már elég pici, de még olvasható), majd szétvagdosom a hasábokat és egymás alá ragasztom őket, és harmonikaszerűen összehajtogatom. Így kényelmesen picike, lehet iszonyúan hosszú is, elfér a tenyerem alatt, és lapozgatással könnyedén kezelhető.
Van amikor még kiemelő filccel is kihúzogatom, hogy átlátható, és jól kereshető legyen, de ezzel vigyázzatok nagyon, volt már hogy távolról (pad alatt) már nem bírtam elolvasni a kiemelő filc alatti szöveget... XD
Láttam már olyat is, hogy valaki ilyenből tanult a metrón. Szerintem szuper. :)

A vizsgán meg már annyira helyzettől függő hogy hogyan használom... Általában zsebre vágom/tolltartóba teszem, és a pad alatt lapozgatom. De olyan is volt, hogy a karom takarásában kitettem az asztal tetejére, mert ott épp úgy volt a legkevésbé feltűnő, így nem az ölemet nézegettem.

Ti hogyan puskáztok?

Pomodoro technika

Egyetemre járok, vizsgaidőszakom van.
Intelligens vagyok (és ugye szerény :P ), de lusta, viszont ambíciózus. Ezek nagyon jól nem férnek meg egymás mellett egykönnyen. És mindezek tetejébe: nincs jó tanulástechnikám, nem tudok igazán jól koncentrálni, képtelen vagyok magolni.
Általános iskolában elég volt a tudás amit az órán vagy a házifeladat írás közben felszedtem, gimnáziumban is (nagyjából) megéltem abból, hogy dolgozat előtt nekifeküdtem az anyagnak. Az igazi kihívással egyetem alatt szembesültem.
Az érdeklődési köröm nagyon széles, minden izgat, szívesen hallgatok előadást szinte bármiről, csak: tanulnom ne kelljen.

5 év alatt kipróbáltam már mindent: tanultam otthon egyedül, lakótárssal, Szabó Ervin könyvtárban egyedül, Szabó Ervin könyvtárban társasággal, SOTE könyvtárban este 8-tól első metróig (nehézkes a dolog, mert éjjel SOTÉ-s diákigazolványt kérnek), barátnőnél, más kar könyvtárában...
A legjobban még a Szabó Ervin könyvtárban csendes társasággal tanulás ment, mert ha jól belemerültünk a tanulásba, és nem dumáltunk (a csendes olvasótermekben erre jól rá is kényszerítik az embert), majd időnként tartottunk rövid szünetet, sétáltunk, beszélgettünk, az igazán jól kikapcsolt, és nem volt az a végnélküli, csak a könyv fölött révedő, szörnyűságes kilátástalan szenvedés...
Vagyis elég hamar rájöttem, hogy MUSZÁJ rendszeres időközönként szünetet tartani, mert különben az ember belefásul, beleőrül, belefárad. Sokkal hamarabb mint szünetekkel.

De a legjobbnak tűnő technikát idén találtam meg. Már egyszer nagyon rég olvastam róla, de furcsálltam, nem ragadott meg igazán, de most vizsgaidőszak előtt nem sokkal újra előjött valahol (hol?), és gondoltam kipróbálom.

Icipicit változtattam az "eredeti pomodoro technikán", kezdem az én verziómmal:

Röviden: 20 perc tanulás, 5 perc szünet, és 3 tanulási szakasz után egy hoszabb 20 perces szünet.
Vagyis: 20 percig keményen az anyagra koncentrálás, nem vesszük fel a telefont (ezt nem mindig tudom betartani), nem megyünk pisilni (nekem ez a kedvenc pótcselekvésem tanulás helyett: rengeteget iszom, és WC-re rohangálok), nem állunk fel kávét főzni ("Caffeine based life form" vagyok). Amikor lejár az óra (telefon időzítője remek ennek jelzésére), szünet. Én ha épp egy tétel/gondolatmenet közepén tartok, nagyon belemerültem, azt be szoktam fejezni, nem dobom el a tollat az első csippanásra. Viszont amikor megvagyok, szigorúan 5 perc szünet! Se több, se kevesebb.
Ilyenkor rápislantok a Facebookra (enyhe függés), vagy elrakodok 1-2 dolgot a szobában (nagyon rendetlen vagyok, de ez a sok kicsi pakolás egészen bejött nekem), megvakargatom a csincsillákat, tengerimalacot. A szünet végét is telefoncsipogás jelzi, megyek vissza tanulni.
A 3 (ha jól bírom 4)*20 perces tanulás után pedig nagyszünet: 20 perc. Itt visszahívom a fel nem vett számokat, ejtőzöm, pihengetek.
Ebédnek mindig 1 órás szünetet csinálok.

Miért jó? Azt mondják a nagyokosok, hogy kb 20 percig képes az ember valahová rendesen odakoncentrálni, illetve 20 percig bárki a fenekén tud maradni, ennyit igazán ki lehet bírni. Megvannak a szünetek, nem kilátástalanul hosszú az egész, és lehet a szünetet pihenéssel, kellemesen, és hasznosan is tölteni.
Azoknak ajánlott, akik mániákusan pótcselekvéseket találnak az feladat helyett. Én iszom, eszem, kávét főzök, rákukkantok Facebookra, ellenőrzöm az e-maileket, dobok egy SMS-t, WC-re szaladok, prüntyögök az állatokkal... bármi, csak ne a tanulást :P Ez kicsit képes keretek közé szorítani az embert, kicsit segít uralkodni magunkon.

Az eredeti technika 25 perces munka fázisokkal dolgozik, a nagy szünet pedig 4 pomodoro (25 perces szakasz) után 15-30 perces benne. És a 25 perc végeztével pontosan abba kell hagyni.

Hogy én miért változtattam rajta? mert rosszul emlékeztem :D - csak most olvastam neki ismét rendesebben utána, és vettem észre hogy én csaltam az időkkel. Még kitalálom mennyit változtatok a rendszeren ennek fényében. (kitaláltam: maradok a 20 perceknél, viszont szigorítom hogy tényleg csak minden 4. pomodoro után tartok hosszú szünetet, nem a 3. után)
Azt meg hogy csak mert csipog egy óra én eldobjam a tollam a mondat közepén, azt butaságnak tartom.

(A pomodoro név amúgy olaszul paradicsomot jelent, valószínűleg a paradicsom nevű csörgőóráról kapta a nevét a technika)

Javaslom a kipróbálását. Nem csak tanulásra lehet alkalmazni, hanem a legtöbb munkára is. Egyszer próbáld ki, a legroszabb az lehet hogy nem jön be. :) Persze sokaknak nincs rá szüksége, ezt is belátom: akik képesek felelősségteljesen belemélyedni, rákoncentrálni a dolgokra... azok szerencsések :)

Azoknak akik gépen tanulnak/dolgoznak, még pár mondat (én sajnos képtelen vagyok rá):
A pomodoro alatt zárj be mindent ami nem kell az aktuális feladathoz (Fb, e-mail, chat, index akármi). Ne csak letedd az asztalra, túl nagy lesz a kísértés - majd szünetben kinyithatod. :)
Valamint igen sok letölthető program van a géphez, vagy a böngészőhöz, ami különféle módszerekkel jelzi a szünetek/pomodoro-k végét és elejét (világítás csökken/nő, pittyog, feldob egy ablakot... stb).

Minden kezdet nehéz

Már iiiiszonyú régóta gondolkodom egy ilyenen.
Mert vannak dolgok amikről úgy elfilozofálgatnék, meg szívesen magyaráznék a biciklizésről, az állatovoskodásról és annak tanulásáról, a kézműveskedésről.

Sok mindennel foglalkozom, van véleményem és szeretem elmondani. Nem kell velem egyetérteni, sőt szeretek kulturált keretek között vitázni, véleményt cserélni.
Sajnos nincs vitakultúrám, szóban hamar felmegy bennem a pumpa, indulatos leszek, de írásban nagyon élvezem.

Van bennem annyi magamutogatás, hogy telinyomjam a facebook falat minden hülyeséggel, saját poénokkal, és máséval is, de a fontosabb témákat becsülöm annyira, hogy nem akarom hogy lecsorogva a hírfolyam aljára örökre feledésbe merüljenek.
No, valami ilyesmi miatt született ez a blog.

Bizonyára kicsit énblog lesz, hisz én írom, alapvetően a magam szórakoztatására, de nem az aktuális napi ebédemről és hasfájásomról fogok nyígni, annak megvan a maga (másik) helye. Nem ígérek semmit, sem rendszerességet, sem érdekességet (bár ez utóbbira természetesen törekedni fogok).